Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Meghalt Szilágyi István színművész ! Írta: Domonkos Előd 2020 máj.

2020-05-27

2020 május 3-an reggel 82 éves korában elhunyt mindenki Pityi bácsija! A Mi korosztályunk még jól emlékszik rá a Bors Maté című filmben alakította Sipos urat! Az Utánam srácok című filmben ö volt az utca hírmondója, sok filmben és rengeteg színházi darabban játszott, igazi karakter színész volt! Ő volt az állandó kisember, a tipikus szegény. Miért is tudta ezt jól eljátszani? Mert saját magát adta. Olyan nyomorban élt, amit a mai világban nem lenne szabad megengedni! Főleg egy ilyen neves színész esetében, hisz mindenki ezen nőtt fel. A politikusaink is, a minisztereink, bankáraink, ügyvédjeink, gyári dolgozóink, takarítóink, sofőrjeink, rendőreink és itt sorolhatnám minden rangú és rendű embert, akik egy-egy általa játszott filmben vele nevettek, színdarabjaiban együtt éreztek vele, sírtak, sajnálták, de sajnos ezeknek az embereknek a pénz már elvette az emlékeiket, szemeik helyén, mint Dagobert bácsinak kerek dollár, ill. újabban euroérmék fedik el látásaikat! Hisz azok a hivatalnokok akik ezeken a filmjeiken nőttek fel, ismerték, állítólag szerették is, hol voltak!? Hogyhogy nem vették észre, hogy egy ember ekkora bajban van? Lehet mondani, hogy Pityi bácsi nem fordult hozzájuk segítségért. Akkor még nagyobb a baj, ha egy ilyen neves ember, aki ekkora veszélyben volt, nem fordulhatott bizalommal egyetlen hivatalhoz sem! Hamarosan Magyarországon is háború lesz, kíváncsi leszek, hogy ezek a gerinctelen emberek, akiknek egy ember szerencsétlensége csak egy hír a tv-ben vagy interneten, hogy fognak menekülni, mint a patkányok és térden állva kúszva mászva könyörögni még egy hajléktalan csövesnek is, hogy segítsenek rajtuk! Most még úgy gondoljak, mit számít, van pénzem, ez az ember meg értéktelen, mert „Mindenki annyit ér, amennyi pénze van” ! De biztosíthatok mindenkit, hogy most olyan háború következik, ahol nem lesz pénzük és egy hajléktalan gazdagabb lesz, mint a most fenn habzsi-dözsiben kokainozó, orgiáiban a szegényebb embereket észre sem vevő polgármester, mert „Az hülye, aki egy évben nem tud százmilliókat csinálni”! Pityi bácsi példája mutatja, hogy nem mindenki tud, vagy akar százmilliókat lopni, csak azért, hogy elkokozza, de ettől még nem biztos, hogy hülye!
Ő már nem lehet köztünk, de biztos, hogy lesznek olyanok, akik életében észre sem vették vagy csak löktek rajta „menj már arrébb vén hülye” felkiáltással, de most halála után száz bőrt akarnak lehúzni az emlékéről! Majd csinálnak emlékműsorokat, újra játsszák azokat a filmeket amiben játszott és lesz több olyan utolsó rangú sehonnai színészecske, aki a tv-ben sírja el, hogy micsoda barátja volt és hogy szerette, de sajna 20 éve nem volt módja vele találkozni! Mert a halála jó üzlet az élete nem. Hisz a szegény ember életében senkinek nem kell, mindenki kerüli, mintha a szegénység egy ragályos betegség lenne. Valószínűleg Pityi bácsi is ezért nem kért segítséget. Nem volt kitől. A „barátok” mikor szegény lett lekoptak róla, senkit nem érdekelt mi van vele, csalódott. Csalódott a barátokban, ismerőseiben, színész kollégáiban. Egyedül maradt.


Hozzászólások (0)